Gyógyulási visszajelzések

Minden egyes energiakezelés áldás az Isteni Gondviseléstől, melyért végtelen hálát érzek,

és határtalan együttes öröm megélése a hozzám fordulókkal, kiknek segíteni tudtam.

Szeretettel köszönöm újra és újra a bizalmatokat!

S külön is köszönöm mindazoknak a sorait, akik felvállalták, hogy másokkal is megosszák személyes tapasztalataikat a kezelésekkel és a bejárt közös munkával, úttal kapcsolatban.

Az Ő bejegyezéseiket, gyógyulásuk történetét olvashatod az alábbiakban.

Meríts belőle hitet, tapasztalatot Te is, s ha úgy érzed segíthetek, keress bátran! : )

Örömmel segítek, szeretettel várlak! ❤




~•~ 

24 éves fiatalember története

Mielőtt először elmentem Ritához, egyszer már voltam olyan helyzetben hogy szükségem volna egy beszélgetésre rendrakásra a fejemben, de bátortalan voltam így majdnem fél évvel később tudtam csak elhatározni magam egy nagyobb törés hatására hogy tényleg elmenjek, nyilván mint amikor egy maximalista önmarcangoló bemeséli magának a negatív dolgokat és természetesen azt is hogy 'dehogy kell neked terapeutához menni, neked ebből nem lehet kijönni neked így jó'. Aki maximalista az sokszor kisebbségérzettel és önbizalomhiánnyal is küszködik, illetve soha egy pozitív gondolat nem hagyja el és nem is érkezik a lelkébe, én legalábbis ezekkel mentem oda, felismertem a hibáimat és úgy voltam vele hogy változni kell mert már fizikailag éreztem magamon hogy kevesebb élet, kevesebb fény van a szervezetemben.

Én mindig is tudtam hogy létezik ez a spiritualitás, és hogy fel lehet szabadulni gondolatilag lelkileg, de mostmár tudom. Minden beszélgetés alkalom után úgy jöttem ki mint akinek a lelkét kimosták kicsavarták és kiakasztották a szárítóra. Csak így lógtam, könnyebb volt sétálni hazafele, felnéztem láttam a napot, a szép időt, hol voltam eddig? Hol voltak ezek eddig? Hát itt voltak csak egy negatív dolog miatt nem láttam amit már napok óta nyúztam a fejemben. Régi dolgok, értelmetlen butaságok. Rengeteget köszönhetek Ritának, mert amellett hogy felnyitotta a szemem, teljesen újjáélesztett lelkileg. Nem tudom magam összehasonlítani egyszerűen azzal az énemmel aki először ment oda. Ha boldog és pozitív vagy akkor esküszöm neked hogy lassabban telik az élet, lelassul megnyugszik, elveszel a részletekben, megtanulsz hálát adni a pozitív tulajdonságaidért, mit adott neked az élet, milyen szerencsés vagy. 


~•~  

Először akkor találkoztunk, mikor egy krízishelyzetben lévő szerettemet kezelted. Hosszú, néha reménytelennek tűnő, rögös út vezetett a gyógyulásáig, de sikerült! Ekkor szavaztam Neked igazán bizalmat. Tudtam, ha az én életemben egyszer lesz elakadás, van hová fordulnom. Ez a közelmúltban be is következett. Sokáig próbáltam saját magam megoldani a megoldásra váró, nehézséget jelentő feladataimat, ami mentálisan igencsak megterhelt, de be kellett látnom, ez egyedül nem fog menni. A stressz, az állandó szorongás, az önmarcangolás olyannyira felemésztett, hogy már a napi szintű feladataim ellátására sem maradt erőm. Ekkor döntöttem el, hogy segítségedet kérem. Vesztenivalóm nem volt. Talán röviden, szemléletesen úgy tudnám leírni a bennem lezajlott változást, hogy mikor felkerestelek, mellkasnyomással, mázsás súllyal vállamon tértem be hozzád, amikor eljöttem, megkönnyebbülve, szabadon lélegezve távoztam. Leírhatatlan érzés volt!

Személyes példámon keresztül őszinte szívvel ajánlom Ritát mindenkinek, aki olyan élethelyzetbe kerül, amelyben úgy érzi, nem tud, nem képes egyedül megküzdeni. Bátran forduljanak hozzá! Köszönöm, Rita!  


~•~ 

Ritát régóta ismerem. Figyeltem a pályamódosítását. Drukkoltam neki. Kíváncsi voltam az ÚJ RITÁRA. Évek óta terveztem, hogy elmegyek a Gyógyuldába, de csak maradt, maradt. S aztán jött az életembe egy újabb mélypont, amikor úgy éreztem, hogy most túl könnyűnek találtattam a ….. Azt gondolom, hogy amikor az ember éppen a szeretteitől kap egy sorozat ún. gyomrost, akkor megroggyan a térde, a tartása, a… Ilyenkor kell az a bizonyos szalmaszál, és MERNI kérni segítséget. (A segítség-kéréshez is kell egy kis bátorság, erő. ) Megkerestem Ritát, és a lehető legrövidebb időn belül fogadott is. Félelemmel, megzuhanva és még azt is mondhatom, hogy nem 100%-os hittel elmentem a Gyógyuldába. Nem tudom leírni, hogy a szeme, a szavai, a légkör vagy mi…de már első alkalommal akkora segítséget adott, ami kapaszkodó lett a talpra-álláshoz. Hogy miben? Csak röviden: ne kérjek bocsánatot akkor, amikor engem bántottak meg; ne legyen nagyobb hatással az önértékelésemre, s ne tudjon víz alá nyomni az 1% véleménymegmondó a 99%-al szemben; hogy a lelkiharmónia megborulása, az önostorozás egyéb betegségeket is teremt, tehát ezt törölni kell a gondolataimból; hogy merjen az ember kiállni az értékei, az igaza mellett; s merjen bátran tükörbe nézni; a szorongás csak rombol, meg lehet szüntetni egészséges önbizalommal stb. S ma már jó úton vagyok az egészségem és önmagam újraépítésében, s abban, hogy bátran vállaljam és álljak ki saját magam mellett , s bátran vállaljam a jó és a rossz (amiket ki tudok javítani) dolgaimat egyaránt . Mindennap tudok sok-sok mindenért hálát adni.

Rita, hálásan köszönöm, hogy vagy, hogy segítesz nekem és másoknak. Nem rég eljutott hozzám egy haiku, ami most különösen aktuális, ami segít, hogy úton legyek: MI VOLT, KÖSZÖNÖM! MI VAN , HÁLÁVAL TARTOZOM! MI LESZ, ÜDVÖZLÖM!


~•~  

Mikor felkerestem Ritát, éreztem, hogy valami más úton szeretném folytatni az életem. Nem éreztem jól magam a bőrömben. Az egész napos munkahelyi feszültség éreztette negatív hatását az élet valamennyi területén. Közel a depresszióhoz, napi szinten szorongással, gyomorfájással ébredtem. Bár az első lépést nehéz volt megtenni, a Gyógyulda hangulatából és Rita személyiségéből éreztem, hogy jó helyen vagyok. Rita által közvetített energiával elkezdtem kimászni a gödörből, hétről hétre jobban éreztem magam. Ahogy én változtam, változott a környezetem is, jöttek a pozitív visszacsatolások. Rita, hogy az általa átadott energiát megtarthassam, megszámlálhatatlan ötlettel, jó tanáccsal segített, amit napi szinten alkalmazok. Hetente, majd két hetente vártam a találkozást, a szeretetben kellemes beszélgetéssel eltöltött egy órát, a pihentető, egész testet átjáró energiakezeléssel. 

Kedves Rita! Nagyon örülök, hogy megtaláltalak és nem is foglak elengedni. Köszönöm a kedves szavakat, hogy dicsértél, bátorítottál utamon, és hogy rövid idő alatt új embert varázsoltál belőlem. 


~•~ 

A kislányom most kezdte az első osztályt és nagyon szorongóvá vált, minden reggel sírva ment iskolába. Szeretett járni mégis sírt. Új volt neki a suli a sok sok gyerek és emiatt nagymértékű stressz halmozódott fel benne. Emiatt óriási dührohamai lettek, kezelhetetlen, és egyben elkeserítő rohamok. Nem ismertünk rá. 

Bár szkeptikus voltam de végső elkeseredésemben felkerestem vele Ritát. Ekkora már teljesen kimerült volt, én pedig teljesen tehetetlen. Már az első kezelés után mintha kicserélték volna. Másnap reggel már nem sírt, és mára a szorongás és a hiszti is teljesen elmúlt. Összesen 3x voltunk, de biztosan megyünk még. Nagyon szépen köszönöm amit értünk tettél és hogy vissza kaptam a kislányomat. ❤ Mindig hálás leszek ezért.  


~•~ 

Kedves vendégem problémái melyekkel felkeresett: egyre erősödő depresszió, szorongás, motiválatlanság, energiátlanság, agyalás, úgy érezte belefáradt az életébe

Évek óta egyre erősödő depresszióval, szorongással küzdöttem.
Szégyelltem a problémámat, nem mertem beszélni róla senkinek, csak mindent magamba fojtottam. Egy bizonyos gödör alján ücsörögtem, ahonnan néha sikerült feljebb mennem, kijönnöm, de mindig visszaestem.
Egyre mélyebbre kerültem. Olyannyira, hogy a végén már nem is akartam kijönni, mert belefáradtam a harcba. Míg végül annyira elhatalmasodott rajtam ez az állapot, hogy muszáj volt segítséget kérjek, mert ez így nem mehetett tovább.
A gyógyszer nem segített, sőt még rosszabbul voltam. Ekkor mentem el Ritához, aki gyökeresen megváltoztatta az életem. Az első alkalom után felszabadultam, másképp láttam a világot. Rita szeretettel teli beszélgetése, tanácsai, hogy hogyan lépjek át olyan dolgokon, amiket nem tudok megváltoztatni, erőt adott, hogy van kiút ebből a mély gödörből, amibe benn rekedtem. Átadott energiája a felszínre repített, és elindultam egy új, csodás úton.
Megtanultam, hogy beszélni kell a problémáról, nem szabad magunkba fojtani, meg kell dolgozni azért, hogy éljünk, ne csak létezzünk! Van kiút, csak akarni kell megtalálni. Rita végtelen szeretete, kedvessége, fantasztikus tanácsai és energiája által már könnyebben túljutok azokon a dolgokon, amik előidézték bennem a kilátástalanságot, levertséget, búskomorságot.
A gyógyszereket lecseréltem egy természetes gyógymódra, aminek nincs mellékhatása. Ja de van! Rengeteg szeretet, türelem, kedvesség, jóindulat és még sok-sok jóság, amit Rita adott! Hálás köszönet érte!"
Drága Rita! Szavakban nem tudom kifejezni, hogy mennyire köszönöm, hogy vagy, hogy eljuthattam hozzád, és segítettél megtalálni a helyes utat. Kívánok Neked is boldog életet, minden jót ami csak lehet az életben! 


~•~ 

A 11 éves fiú gyermek problémája belső feszültségből, szorongásból eredő tikkelés volt.

A fiam problémája aki 11 éves és a kezelés óta nem sok idő telt még el, de úgy gondoltam hogy nem lesz azonnali eredmény de most már látom hogy van eredmény! Egy kicsit mintha le lassítottad volna a rohanó időt a rohanó világunkban! Úgy látom és ő is úgy érzi hogy sokat segítettél, azóta nem áll fenn a probléma és remélem így is marad! A fiam elbeszélése alapján tudom mondani hogy nagyon sok és pozitív energiát adtál neki és természetesen nekünk felnőtteknek egy kicsit más szemszögből való tekintést, gondolkodást!

Remélem hogy továbbra is ilyen sok energia árad a Gyógyuldában, minden jót kívánok és ha továbbra fenn állna a családban valami feldolgozatlan probléma csak is hozzád fordulok! Köszönettel: Péter!  


~•~  

Ritánál már az érkezés pillanatában történik "Valami". A nyugalom szigetéből kapunk egy kis szeletet. Az energia csak úgy áramlik... Többször megkérdezték tőlem: "Mit csinál tulajdonképpen?" Válaszom: "nem tudom, de JÓ". Jó Ember,  jó helyen, jót tesz.
Rita!!! Köszönöm, hogy ismerhetlek. A Te "adásoddal" én is többet adhatok családomnak, barátoknak ismerősöknek és a gyermekeknek, akikkel foglalkozom. Hálás köszönet! ❤


~•~  

Kedves férfi vendégem problémái melyekkel felkeresett: 12 éve tartó állandó fejfájás (orvos szerint tenziós fejfájás) mintha abroncs lenne a feje körül, görcs és nyomás szerű érzés, mely egyre erősödik, és húzódik lefelé ; nyak, váll fájdalom és merevségettől az állapottól enyhe depresszió és kedvetlenség; magas vérnyomáserős szinte állandó szem könnyezés.

Személyes megjegyzés: Vendégem az elmúlt 12 évben, mióta tartott nála ez a gyötrelmes állapot, végig járt minden lehetséges orvosi utat, rengeteg kivizsgáláson volt túl, szervi okot egyetlen vizsgálat sem talált, járt pszichológusnál is, és amikor már semmi nem vezetett eredményre, alternatív megoldásokat keresett, volt sámánnál, gyógyítónál, látónál, germán gyógytudománnyal foglalkozónál és minden egyéb megoldást kínáló úton, de állapota nem változott.
Mindezzel közel sem azt szeretném mondani, hogy jobb volna az az energia és tudás amivel én segítek, mindennél és mindenkinél, de azt igen, hogy valóban érdemes minden lehetőséget megragadni, mert nem lehet tudni, hogy adott problémán éppen ki az a személy és mely módszer, rezgés az, mely meghozza az ok megértését, és ad módszert valamint minőségi energiát az egyensúly és egészség állapotának újbóli megteremtéséhez.
Van, hogy országosan is ismert személyek sem tudnak megoldást nyújtani, és egy kisvárosban élő "névtelen" segítő hoz 'megváltást' a hosszú fájdalomból. : )

Kedves Rita! Örülök, hogy rátaláltam a Gyógyuldára.

Köszönöm a beszélgetéseket amik 12 év után rávezettek arra, hogy merre kell indulnom a gyógyulás felé vezető úton. Köszönöm rengeteg energiát amit kaptam tőled. Azóta megváltoztattad az életemet, tele vagyok vitalitással, életerővel! 

 

~•~ 

Kedves vendégem problémái melyekkel felkeresett: pánik, állandó derék, hát, nyak és fejfájás

Szia. Eltelt sok idő mióta utoljára nálad jártam.... Örülök: hogy Rád találtam, hogy elkezdtünk dolgozni rajtam (pánikbetegség), hogy a családom visszakapta a kalickájából kiszabadult mindig vidám, mosolygós, pörgős csajszit aki voltam, vagyok és leszek! 

Gyógyulda = kellemes környezet + szuper beszélgetések + fantasztikus energiakezelés.

Kívánom hogy mások is Rád találjanak! ❤


~•~ 

Kedves vendégem problémái melyekkel felkeresett: testi-lelki kimerültség, energiátlanság, kedvetlenség, állandó fáradtság, hőhullámok, ízületi fájdalmak, motiválatlanság, agyalás, úgy érezte belefáradt az életébe

Kedves Rita! Jól vagyok köszönöm! Újra jól, el sem hiszem de igy érzem, köszönöm! ❤

Emlékszem tavasszal hívtalak fel a problémámmal, kissé bizonytalanul. Kedves voltál és segítőkész ismeretlenül is. Izgalommal mentem az első találkozóra, nem túl jó hangulatba, fáradtan, leverten, erőtlenül, mindenféle lelki és testi problémákkal.

Nagyon jó volt beszélgetni, már akkor éreztem a különös érzést ami átjárt ott nálad. Aztán jött a második, majd harmadik alkalom. Egyre jobban lettem, visszakaptam a régi energiám, a lendületem, kihoztál onnan ahol kb. 1 éven  át megrekedtem. Újra energikus vagyok és jól vagyok !!!! Köszönöm neked kedves Rita! ❤


~•~ 

Kedves vendégem problémái melyekkel felkeresett: testi-lelki kimerültség, energiátlanság, kedvetlenség, motiválatlanság, állandó agyalás, alvás probléma volt.

Üdvözlök mindenkit! Szeretném megosztani veletek az élményt amit Ritával való találkozás nyújtott nekem.

Kimerülten, leépülve kerestem fel, és kértem a segítségét. Amit ő nyújtott az egy csoda volt. Nem hittem, hogy ez megtörténhet de pár találkozó után életre keltem. Mindenkinek csak ajánlani tudom . Szeretettel gondolok rá . ❤


~•~  

Bizony, ez így igaz, minden leírt gondolat, történés, esemény - hit - energia - szeretet ==> Boldogság, Egyensúly - megtörténik Ritánál. Sajnos az élet ró ránk terhet, melyet a legtöbb esetben önmagunk által nem tudunk "legyúrni", átvészelni. Ilyenkor Ritába "kapaszkodok", és még SOHA nem volt csalódás a találkozó. A beszélgetések és a kezelés mindent felülír, kapok szeretetet, kapok energiát, kapok bátorítás, kapok mindent is, amire épp szüksége van a léleknek, a fizikai testnek. HÁLÁS KÖSZÖNET Rita, hogy vagy Nekünk, hogy vagy Nekem! ❤❤❤


~•~   

Szia Rita! Már eltelt egy-két hét mióta nálad voltam utoljára, és szeretném neked még egyszer megköszönni amit értem tettél. Mert jól vagyok, nagyon jól.

Mikor elmentem hozzád rossz állapotban voltam lelkileg, sok megoldatlan probléma volt bennem és rengeteg lelki fájdalom. Nem hittem én el komolyan mikor időpontot kértem hozzád hogy valami is változhat, de meg voltam ijedve saját magamtól és kerestem a megoldást. Feszült és ideges voltam, kedvetlen, fáradt és nagyon kiábrándult, aludni sem tudtam. Úgy gondolom hogy nagyon közel voltam a depresszióhoz. Már a családom is megérezte ezt és nem voltunk jól sehogy sem.

Úgy mentem be hozzád hogy én nem feltétlenül hiszek ebben az egészben, sőt talán még hitem sincs konkrétan semmiben. És te azt mondtad nekem hogy nem is kell, mindenki abban hisz amiben szeretne és az úgy van jól. Ez volt az első meglepetés, hogy nem akartad rám erőltetni a te véleményedet és hitedet hanem elfogadtál olyannak amilyen vagyok és megértettél. 

Elkezdtünk beszélgetni és úgy elrepült az a két és fél óra hogy én észre sem vettem. A kezelés a végén pedig egy olyan dolog amit nem kell elhinni, nem kell azon gondolkodni hogy ez hogyan lehetséges, egyedül csak átélni, megélni kell. Nekem volt egy derékfájásom is amit nem tudtam hogy mitől van. De elmúlt és azóta se jött vissza. Meggyógyítottál testileg és lelkileg is! Nagyon hálás vagyok neked! Ezt nem lehet szavakkal kifejezni, de az biztos hogy a világ sokkal jobb hely lenne ha több olyan ember lenne mint te. Tényleg egy CSODA vagy! Segítettél nekem, hogy újra önmagam tudjak lenni, és nem csak nekem mert a családom is visszakapta azt a vidám és boldog embert aki voltam! Köszönjük Neked!!! ❤❤


~•~  

Az üzenetet egy általános iskola 2. osztályos szorongó kislány édesanyja írta, akinél az eredményt 4 kezeléssel értük el

Kedves Rita! Vége a tanévnek, megkaptuk a bizonyítványt. Éppen hogy csak nem kitűnő. : ) 

Ezt egy pár hónapja még csak elképzelni sem tudtam! Egyre rosszabb jegyeket kaptunk, a kislány "megszürkült" a lelkesedés eltűnt. Egyre jobban bezárkózott, nem volt kedve a barátokhoz. Anyaként borzasztóan nehéz volt ezt végig nézni, tehetetlen voltam.

És akkor jöttél TE! ❤ Hétről hétre a kislányom egyre jobban lett. Visszatért belé az élet. Örömmel ment a "kezelésekre" hozzád! Nem lehetek elég hálás neked hogy segítettél amikor mások "leírták" hogy van ez így nem lehet mindenki jó tanuló. És itt nem a tanuláson és a jó jegyeken van a hangsúly! Mert minden gyerek képessége más és más és ez így van jól! Hanem azon hogy volt egy csupaszív mindenhez pozitívan hozzáálló kislány akinek egyszer csak nem volt kedve semmihez és senkihez. De hála neked visszakaptuk a kis enegriabombánkat! ❤ Azzal hogy ő visszatalált a saját kis önmagához mi szülők is sokkal jobban vagyunk! Hiszen ha a gyerek boldog akkor a szülő is! Köszönöm! ❤


~•~ 

Az üzenetet egy általános iskola 1. osztályos szorongó, zárkózott, dühkitöréses kisfiú édesanyja írta a második kezelés után:

Szia Rita! Csak szeretném megosztani veled, amit tapasztaltunk a hétvégén.

Máté énekelt az autóban hangosan ❤ , és a bevásárlóközpontban egyedül elment a pultoktól az asztalig, kb. 15 métert, nem feszengett közben, csak odament.

Tudom, hogy milyen csekély dolgoknak hathatnak ezek, de nekünk hatalmas lépéseknek számítanak. ❤❤❤


~•~ 

Szorongó 8 éves kislány édesanyja írta az első kezelés után:

Iza teljesen 'készen van", idézem: "Nem tudom, hogy csinálja ez a néni, de valami megmagyarázhatatlant érzek, tele vagyok energiával, kb. 6 napig tudnék játszani, jól érzem magam, megnyugodtam és nem vagyok stresszes, pedig ma még az osztálytársam is felidegesített."

Mondta, hogy kérjek időpontot még és te egy varázsló vagy, mert teljesen máshogy érzi magát mint a kezelés előtt volt. És üzeni, hogy költözz ide! : )))


~•~  

Kedves Rita! Hálámat szeretném kifejezni ebben a levélben. Pár hónappal ezelőtt amikor először mentem el hozzád, más "nyomására" teljesen szkeptikusként, ugyan mivel lenne nekem jobb...és most már inkább azt mondanám mi lett volna ha nem megyek el. Amikor először eljöttem hozzád teljesen mélyen voltam lelkileg, egészségileg, családi problémákkal és saját magam bántásával és mélyebbre sodrásával, hetente több napig tartó fejfájással ami gyógyszerrel sem múlt el. Már az első találkozás után 180 fokot fordult az életem, egy CSODA vagy. Azóta teljesen másképp látom, érzem és kezelem a dolgokat. A fejem konkrétan azóta maximum 2-szer fájt. Az energetikai kezeléssel már az első alkalommal azt éreztem, hogy "könnyebb" vagyok a terhektől amiket cipeltem és gyűjtögettem eddig és hétről hétre ahogy jöttem hozzád egyre és egyre könnyebb volt minden. Hálás vagyok neked mindenért a beszélgetésekért, a mondatokért amik becsengenek azonnal, amikor rosszul kezdek gondolkozni. KÖSZÖNÖM. Aki egy kicsit is hezitál hogy elmenjen hozzád annak azt üzenném, hogy most azonnal hívjon fel téged és kérjen egy időpontot hozzád. Ui.: alig várom a következő találkozást.


~•~  

Szia Rita! Köszönöm az eddigi segítséged, hogy támaszom voltál mikor már nem láttam kiutat a sötét verem aljából. Köszönöm, hogy meghallgattál és gyógyítottál. Örülök, hogy összehozott veled a sors, és kihúztál a gödör mélyéről. Messze még az út vége de tudom hogy hozzád bármikor fordulhatok. Már maga a nyugalom ami belőled árad üdítő a léleknek. Remélem hamarosan találkozunk.

Szeretettel szívből ajánllak mindenkinek aki szorult helyzetben van legyen az lelki, pszichés, mentális (nevezhetjük bárhogy) problémákkal küzd. Kicsit összeszedettebb lettem mióta a segítségedet kértem, nyugodtabb és koncentráltabb is talán. Elkezdtem dolgozni, kertészkedek, jól érzem magam a bőrömben. Köszönöm neked. ❤❤


~•~ 

Kedves Rita! Örök hálával tartozom Neked! Az életembe pont jókor küldött a sors. Egy tanácstalan, elkeseredett időszakon segítettél át. Néha az ember azt hiszi, hogy egy mély szakadékból nincs kiút. Látod a fényt, de nem tudod merre indulj. Ekkor jöttél Te, és segítettél elindulni, kimászni, Az energia, amit kaptam Tőled/általad, nagyon nagy segítség volt számomra! A bölcs gondolatok pedig grátiszként segítettek. Azóta sokkal pozitívabban élem meg a mindennapjaimat, örülök a fénynek, az esőnek, és mindent úgy van jól, ahogy van. Mindent úgy "fogadok el" az univerzumtól, ahogy kapom. Megtanítottál az elfogadásra... mert mindennek oka van! Köszönöm!  ❤


~•~

Általános iskola 2. osztályos kislány anyukájának a visszajelzése, ahol a viselkedésbeli 'tüneteket', zárkózottságot a gyermek szorongása okozta. Már néhány kezelés után jelentős pozitív változás született:

- Első kezelés utáni visszajelzés:

Dorkának nagyon tetszett a kezelés! : ) Mondta, hogy ő biztos, hogy fog még menni. : ) A kezelés után nagyon felszabadultnak láttam. 

- Harmadik kezelés utáni visszajelzés:

Dorka jól van! Nagyon sokat változott. Mer nyitni az emberek felé. Újra aktívan részt vesz a tanórákon.

Sokkal magabiztosabb és ez a jegyein is meglátszik. Nagyon örülök, hogy elkezdtük a "terápiát" veled. ❤


~•~

4 éves kislány anyukájának a visszajelzése, ahol a testi tünetet a gyermek szorongása okozta. Már az első kezelés után pozitív változás mutatkozott, a második után pedig minden megOLDÓDOTT és a gyermek tökéletesen jól van.

Szia Rita! Hát elsősorban hálás vagyok Neked! Véda határozottan jobban van. Testileg és lelkileg is. Tegnap nagyon aktív volt, le se lehetett lőni. A tünete nem jelentkezik, nem akarom elkiabálni, de ő is azt mondta, hogy nem érzi napközben sem. Megmondom őszintén nem is kérdezgetem, csak figyelek.:) Köszönöm Neked !!!!!! ❤


~•~

Néhány mondatban szeretném megköszönni azt a mély szeretetet, odafigyelést, gondoskodást és segítséget melyet Tőled kaptam.

Amikor jelentkeztem nálad, több olyan "problémám" is volt, melyekkel már képtelen voltam egyedül szembenézni, nem beszélve arról, hogy a kiútat sem láttam! A fb-on találtam rád és nagyon megérintett, amit ott találtam.

Azelső alkalommal kicsit szkeptikus voltam a kezelést illetően, de már elsőre nagyon pozitív változást éreztem. A lelki "mélyrepülés" szinte az első alkalom után oldódni kezdett és a változókori gondom (menzesz) a kezelések végére teljesen rendbe jött!!

Hálás szívvel köszönöm azt a sok jó tanácsot és megerősítést amelyeket tőled kaptam! Úgy érzem, az együtt töltött néhány alkalom után lelkileg és fizikailag szinte "ujjászülettem", kiegyensúlyozott és boldog vagyok!

Nagyon sok sikert kívánok neked a továbbiakban is és tudom, hogy a segítségedre bármikor számíthatok. ❤


~•~

Ritához elkeseredve érkeztem a kisfiammal, aki szüntelen fejfájásra és hasi görcsökre panaszkodott, 15 kilót lefogyott és az iskolából is ki kellett vennünk.

Az orvosok és pszichológusok több kórházi bennfekvés és magánklinikai vizsgálat dacára is tanácstalanok voltak. Szkeptikusan kicsit, vesztenivaló nélkül érkeztünk Ritához, aki végtelen jósággal és tenni akarással foglalkozott velünk hétről hétre. Nem tudom, mit tett pontosan, de nem is érdekel, mert a Fiam makkegészséges. Az esetleges kételkedőknek tiszta szívvel mondom: nem kell mindent elhinni. Elég elfogadni, hogy működik. Aki megoldatlan helyzetben találja magát, bármi okból, ott a helye a Gyógyuldában.

Személyes megjegyzés:

Ez egy számomra nagyon nagyon fontos, lelkemhez mélyen közelálló visszajelzés. Nehezen jönnek a szavak, mert nagyon nehéz volt az út, ráadásul gyermekről szólt, érte tettünk meg mindent. Nagyon mélyről és nagy sötétségből indultunk és sokáig nem mozdult a láthatóban, nem jött a fizikai javulás, de csináltuk tovább, nem feladva. És aztán lassan, nagyon lassan elkezdett beszivárogni a fény... Nem látványosan, csak cseppekben mérhetőn, el-el tűnve, majd újra felbukkanva, míg aztán egyre több lett, s lassanként, apró mozzanatokban mutatkozni kezdett a fizikai javulás. Egy teljes évig tartott, mire ide eljutottunk. Január végétől szeptember végéig hetente kezeltem. Addigra javult annyit, hogy onnantól elég volt kéthetente, és decemberben volt az utolsó találkozónk. Maratoni kezelés volt minden téren. De úgy érzem minden ami történt a hit, remény, bizalom, szeretet és kitartás győzelme a félelmetes felett. Végtelenül hálás vagyok a szülők bizalmáért, kitartásukért, különösen úgy, hogy eleve szkeptikusak voltak az energiával kapcsolatban és semmi gyors siker nem született. De eleinte még lassú sem. Mégis jöttek, hozták újra és újra a Kisfiukat és csináltuk hétről hétre a kezeléseket hittel és kitartással. Nagyon megszerettem ezt a gyermeket és tisztelem is Őt nagyon. Kitartásáért, türelméért, kedvességéért, bár nagyon rosszul volt, mégis nyugodtan feküdte végig a kezeléseket hétről hétre, s amikor már jobban volt, szívből születő csoda kedves mondataiért. Mindig végtelenül hálás vagyok az Isteni Gondviselésnek a gyógyulásokért, de ebben az esetben különösen mély hálával és a mai napig boldog könnycseppel a szememben nézek fel az égre, azóta is sokadszorra megköszönve... ❤


~•~

Rita egy igazi csoda.
Már az első alkalommal is csak pozitív élménnyel gazdagodtam.
Csak ajánlani tudom mindenkinek. ❤❤


~•~

Nehéz megfogalmazni, milyen Ritánál lenni.

Mondhatnám azt, hogy csodálatos, felemelő és egyben mélyen megnyugtató. De ettől még aki nem áll készen kapcsolódni önmagával és nyitottan, tiszta szívvel és elmével kipróbálni, milyen is nála egy kezelés, nem fogja kipróbálni. Így csak annyit mondok, hogy Nekem jót tett.

Rita egy olyan kisugárzással rendelkezik, ami még egy túlzsúfolt, hétfő reggeli tömeg szagú villamoson is egy pillanat alatt mosolygásra késztet. De aki nem néz fel ezen a bizonyos villamoson, nem látja ezt a csodát. Így csak egyet mondhatok: nézzetek fel. Próbáljátok ki. Ha fáj valami, ha nem. Ha össze vagy zavarodva, vagy éppen nem találod a kiutat egy helyzetben. Rita egy angyal. De tényleg. Ha hiszel benne, jól teszed. Ha nem, majd fogsz. : )


~•~

A kezelés számomra megnyugtató volt. Iszonyat hátfájásom volt, időjárás változást érzékelve. Ez meg is szűnt.

A kezelés után másnap, sokkal jobban energikusabban, pozitívabbnak éreztem magam.
Nagyon hálás vagyok, hogy ezt ilyen formában megtapasztalhattam. ❤


~•~

Még egyszer nagyon köszönöm a mai délutánt, nem igazán tudtam elképzelni, hogy milyen lesz a "kezelés", de valami hihetetlenül jó érzés volt és még mindig az! ❤


~•~

Szia Rita : )

Te vagy életem legjobb befektetése! : ) ❤


~•~

Drága Rita!
Köszönöm a segítséged! Az energiád csodákra képes!
Évek óta szorong a nagy lányom, aki jelenleg 13 éves. A körmét szinte egésznap rágta. Valahogy úgy látom, hogy jelen pillanatban "megtalálta a saját békéjét". Sokkal kiegyensúlyozottabb lett már az első alkalom után. A második találkozás után tanára is észrevette rajta a pozitív változást!
Köszönöm, hogy vagy! ❤


~•~

Mindenkinek teljes szívből ajánlom Ritát!

Évekig pánikbetegséggel küzdöttem, senkihez nem mertem fordulni a problémával, senki nem tudott róla, de "szembejött" velem Rita és valamiért úgy éreztem, hogy fel kell keressem! Nagyon jól tettem, mert már az 1. alkalom után sokkal sokkal jobban éreztem magam és tudtam, hogy ő segíteni tud nekem, hogy visszatérjek a régi normális életemhez.

Nagyon sokat köszönhetek neki, mert ha nem lenne, még mindig titkok közt élnék. Nagyon kedves, megnyugtató személyisége van, bátran forduljon hozzá bárki, akármilyen problémával! ❤❤


~•~

Én voltam az a szerencsés, aki megnyerte a sorsoláson a kezelést. : )

Pozitív élményben volt részem, Rita első benyomásra is egy tündéri teremtés. Kedvessége és kisugárzása már az első percben érezhető volt. A kezelés fantasztikus volt megújult energiával jöttem ki tőle. Köszönök mindent! ❤


~•~

Rita energiája csodálatos, melengető, ellazító, vitalizáló, bátran ajánlom mindenkinek!


~•~

Csodálatos Rita energiája, tapasztaltam én is, több alkalommal segített nekem. Hálásan köszönöm drága Rita! ❤


~•~

Rita egy igazi csoda! Voltam nála párszor, csak pozitív visszajelzést tudok rá adni. Amint lesz rá lehetőségem, újra meglátogatom! Nagyon szeretem! ❤


~•~

A legjobb! ❤❤ Bátran ajánlom mindenkinek! Nekem rengeteget segít. Akinek egy pici gondja, fájdalma, ami lehet lelki eredetű vagy testi, őt keressétek.

A férjem is ma megy hozzá először, ami egy hatalmas szó. Én is alig várom hogy lássam, és ismét a nyugalom lepjen el. ❤❤


~•~

Rita újra csodát tett! Már elég régóta fájt a csípőm, és arra gondoltam, ha valaki akkor Ő biztosan tud rajta segíteni. Korábban egy saroksérülésnél már 1 kezeléssel megszüntette a fájdalmat, úgyhogy bizakodó voltam. Nem kellett csalódjak! A kezelés óta futottam, ástam, pakoltam, tornáztam és minden a legnagyobb rendben! Az első alkalom előtt én is szkeptikus voltam, de azért 2ből 2 nagyon jó arány! Nyugodtan próbáljátok ki! : )


~•~

Komoly derék és nyaki izom fájdalmaim voltak. Több féle kenőcsöt használtam kevés sikerrel.

Eldöntöttem, hogy a Gyógyuldában felkeresem Ritát akivel jó barátságba vagyunk. Jó döntés volt, szeretettel fogadott. Rövid beszélgetés után, el is kezdte a kezelést. A kezelések után komoly javulást éreztem.

Ezúttal szeretném megköszönni Ritának a kezeléseket ami az állapotom javulásához segített!!!


~•~

Pánikig fajuló súlyos szorongással kerestem meg Ritát.

Már nem először jártam nála, számtalanszor segített át nehéz időszakokon, és többször kezelte már az isiászomat is - sikerrel.

Sokat tanultam tőle, a kellemes, békés hangulat és meleg ölelései is gyógyító erejűek.

Ezúttal már az első kezelés után csökkent a szorongásom, bátrabban mentem ki az utcára is és a közérzetem is sokat javult. Hetente kezelt és szép lassan jobban éreztem magam.

Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, hisz az energia, amit közvetít, nem hit kérdése. Meg kell tapasztalni! Érdekességképp írom le nektek, amit a mostani kezeléseken tapasztaltam: színeket láttam. Az agyam szinte teljesen kikapcsolt, és csak ezeket a színeket figyeltem csukott szemmel. Az első kezelésen lila színek jelentek meg. Aztán a másodikon ez a lila szín eltűnt egy örvényben és átváltott piros, narancssárgára. Aztán zöld és citromsárga lett belőle, mintha a lila a rossz állapotot jelezte volna, a zöld és sárga pedig a gyógyulás színe lett volna. Nagyon érdekes élmény volt ez számomra, a korábbi kezeléseken ezt nem tapasztaltam.

Szóval bármilyen gondotok van, lelki, testi, keressétek fel bátran a Gyógyuldát, mert segít. Szeretettel ajánlom!


~•~

Én Ritát már nagyon régen ismerem és igazából csak kíváncsiságból kerestem fel őt, mert különben semmi különösebb panaszom nem volt szerencsére. De érdekelt a tevékenysége és kíváncsi voltam arra hogy én is fogok-e érezni valamit.

Nem sokkal azután hogy elkezdtük, sírógörcsöt kaptam, mert persze az energia mindjárt megtalálta a lelkemben akkor dolgozó lelkiismeretfurdalást. Ami egy teljesen hétköznapi dolog volt, de engem bántott. Jót nevettünk aztán rajta.

Később pedig olyan erős rezgést éreztem, hogy csak úgy tudtam megfogalmazni, hogy "mindjárt felszállok!!" És ez tovább fokozódott az asztrál testemre is! Főleg a lapockáim területére. "Még a végén szárnyaim nőnek!"- mondtam.

Szóval csuda jó volt!!!! Köszönöm, Rita, hogy így feltöltöttél!


~•~

A fennálló probléma, amellyel felkeresett: élethelyzeti elakadások, blokkok

Rita egy igazi csoda! Voltam nála párszor, csak pozitív visszajelzést tudok rá adni.

Amint lesz rá lehetőségem, újra meglátogatom! Nagyon szeretem ! ❤


~•~

Van az úgy, hogy az ember elfárad, túlterheli magát... hát velem is ez történt.. nagyon sokat vagyok talpon, így kialakult egy csúnya sarkantyúm... már állni is alig tudtam rajta... de hála neked Rita, egy pár kezelés után rendbe jött!

Mindenkinek, aki ilyen vagy hasonló problémával küzd, szívből ajánlom Ritát!! Köszönöm Neked! ❤


~•~

Sziasztok. Ritát ajánlom nektek. Fantasztikus Terapeuta. Segítségével kijöttem a pánikbetegségemből, ami rejtett formában, tünetmentesen 4 évig volt bennem. Aztán egy esemény felszínre hozta, hirtelen egy gyomorgörcs formájában amihez halálfélelem csatlakozott, érzet és gondolatszinten is, éjjel nappal gyötört, nem mertem elaludni, heves szívdobogás, légszomj, bal kar zsibbadás kísérte mindennapjaimat.Orvosnál voltam ekg-n de nem mutatott semmit. Tehát a lelkemben volt az elakadás.Hamar Ritához fordultam és azonnal elkezdtük a terápiát. Minden alkalommal egy szeretet öleléssel kezdtünk, ez egy fontos kezdet a feltétel nélküli szeretet, bizalom, elfogadás, a lélek jelez, itt az ideje elengedni az eseményt bármi legyen is az.Rita ebben segít. Az energia amit közvetít lágyan dolgozik fokról-fokra, rétegeit gyógyítja a léleknek, persze a magunkon való munka is kell, partnernek kell lenni de Rita ebben is segít, útmutatást ad merre induljunk, kiegészítő egyszerű technikákkal.A pánikrohamok súlyosságát és gyakoriságát 6 hónap alatt sikerült jelentős mértékben 10-ről 3-ra lecsökkenteni. Most 1 év után mondhatom sikerült! Elmúlott minden testi tünetem! KÖSZÖNÖM JÓL VAGYOK, a lelkem és vele a testem MEGGYÓGYULT.Ha bármilyen szorongás, félelem jelen van, mihamarabb kérjetek segítséget ne várjatok éveket, már egy SZERETET beszélgetés SEGÍT. Rávilágít az OKra és nem lesz belőle OKOZat.BÁTRAN KERESSÉTEK RITÁT!

SZERETETTEL Szilvi


~•~

Feleségem tanácsára kerestem fel Ritát! Enyhe pánik, fáradság és szorongás tünetekkel.

Az első kezelés után, már éreztem, hogy lement rólam a fáradság és a közérzetem is jobb lett.Mikor az energiát kezdte átadni nekem, a lábaimban forró bizsergető érzés lett.

A kezelés végeztével könnyebb, és sokkal kipihentebben éreztem magam. Mintha a heti fáradságot levette volna.

Egy hónap alatt változást hozott az életembe! Ha fáradtabbnak kimerültebbnek érzem magam, már hívom is, és megyek hozzá. Nagyon rugalmas hamar kapok időpontot! És mehet is tovább energikusan a munka!


~•~

Nagyon sok idő kellett, hogy ezt a pár sort megírjam, megfogalmazzam... mert annyira megfoghatatlan, leírhatatlan dolgok történtek, amiket nehéz szavakba önteni (legalább is számomra). Pánikbetegséggel küzdöttem, próbáltam egyedül túllendülni a nehézségeken, de egyre csak rosszabb lett. Egy ismerősöm javaslatára kerestem fel Ritát, sokat gondolkoztam előtte, hezitáltam, mivel a spiritualitás igen messze állt tőlem, de végül eljutottam arra a pontra, hogy segítséget kérjek.

Első alkalommal borzasztó stresszesen mentem, de hamar megtaláltuk a közös hangot, éreztem, hogy jó helyen vagyok. A kezelés után Rita megkérdezte, hogy adhat-e egy ölelést, furcsálltam, de persze.

Írhatnék a szuper kezelésről, vagy hogy milyen jókat beszélgettünk, de! Én arról/azokról az ölelésekről szeretnék mondani pár szót. Amennyire furcsa volt első alkalommal, egy úgymond idegent megölelni, annyira lett baráti és lélekfeltöltő minden egyes kezelésnél. A következő alkalmaknál már ahogy beléptem és megölelt, valahogy megnyugodtam, idővel már én mentem felé tárt karokkal, hadd kapjam meg azt a kis töltést ami ezzel is átjött. A kezelések végén pedig a búcsú ölelés megadta a lökést a következő hétig.

Köszönöm a beszélgetéseket, köszönöm a megnyugtató és léleksimogató kezeléseket, de főként az öleléseket amik erőt adtak hétről hétre.•~

Nyugdíjas vagyok, a lányomtól kaptam egy ajándékutalványt a Gyógyuldába. Magam nem ismertem ezt a módszert, az energiakezelésről sem hallottam még, talán hinni sem hittem benne, de éltem a lehetőséggel.

A férjem halála óta esténként olyan magasra ment fel a vérnyomásom (a gyógyszereim sem vitték le), hogy aludni sem tudtam tőle. Ahogy lefeküdtem felszökött nagyon magasra, ami ülve kicsit csitult, így próbáltam (kevés sikerrel) ülve aludni már több mint egy éven át.

Rita kezelései és tanácsai segítettek, 5 kezelésen vettem részt, heti rendszerességgel, a vérnyomásom fokozatosan rendeződött és tudtam egyre jobban fekve aludni.

Azóta is jól vagyok, igyekszem megfogadni Rita javaslatait. Van néha ingadozás, de alapvetően jó a vérnyomásom, újra tudok aludni, nagyon pozitív a tapasztalatom a kezelés hatékonyságát illetően.

A beszélgetések segítettek a gyász feldolgozásában is és az élet dolgaihoz való pozitívabb hozzáállás elérésében.


~•~

Ritához, hiszem és tudom a jó isten vezérelt. Minden este imádkoztam, hogy mutassa meg az utat, vagy mondja meg valaki nekem, hogy mit tegyek, és hogyan tudjam az életem újra visszakapni. Nagyon erős pánikbeteg lettem.

A családban lévő betegséget nem tudtam egyszerűen kezelni. Minden áron meg akartam menteni, holott nem vettem észre, hogy a saját életem egyszerűen leépítettem.

Mikor beléptem Ritához, tudtam, hogy csak ő segíthet nekem. Nagyon erős hitem volt, hogy ő fog kihozni ebből az állapotból.

Sok beszélgetéssel, az energia átadásával, és a meditációk hallgatásával, szép lassan pozitív iránya kezdett változni az életem. Nagyon hálás vagyok, hogy rátaláltam.

Így élem az életem továbbra is, beépítem és megfogadom a mindennapjaimba a szavait, és meditációval alszom.

Habár zokogva írom ezt a pár sort, de ez nem a fájdalom könnye, hanem a megkönnyebbülésé mert ÚJRA TUDOK MOSOLYOGNI!!!!

Köszönöm, hogy vagy NEKÜNK!

~•~

E közös munka és siker is gyönyörű példája annak, hogy amint saját energiarendszerünk pozitív irányba változik, az milyen csodálatosan kihat kapcsolatainkra és az életünk minden területére. : )

A Ritát régóta ismerem és a facebookon láttam hogy mivel is foglalkozik. Én gyakorlatilag pont mélyponton voltam mint magánéletem terén és a munka terén is.

Írtam neki hogy szeretnék menni hozzá, megbeszéltünk egy időpontot. Amikor elmentem hozzá elmeséltem a problémáimat és már akkor nagyon pozitív irányba kezdett terelődni a beszélgetés és engem nagyon jóleső érzés kerített hatalmába. Sok pozitív energiát kaptam tőle.

Megfogadtam a tanácsait hallgattam a meditációkat és én magam is éreztem hogy az életem kezd pozitív irányba változni ugyanis megpróbáltam mindenben a jót meglátni és nem a rosszat.

Én nagyon hálás vagyok érte hogy akkor rátaláltam. Mindenkinek csak ajánlani tudom akinek segítség kell.


~•~

A közös munkában a legátütőbb pozitív fordulatot a nézőpont megváltoztatása hozta. Azt hiszem mindkettőnk számára döbbenetes gyorsasággal következett be a fordulat, "pusztán" az által, hogy ugyanarra az élethelyzetre egy merőben más nézőpontból, megközelítésből tekintettünk rá.

És a "csapásból" elfogadás és bizakodás, a megtörtségből, sajnálatból és elkeseredésből öröm, könnyebbség, mosoly és energikusság született. : )


Amikor először mentem Ritához, ingerült voltam. Emlékszem azt mondta: "ülj le, érkezz meg". Ahogy elkezdtünk beszélgetni, egyre jobban megkönnyebbültem. Rávilágított egy nagyon fontos dologra, kezdjem el figyelni a gondolataimat!! Ahogy kiléptem a Gyógyulda ajtaján így is tettem. Mikor jöttek volna a negatív gondolatok, eszembe jutottak Rita szavai és elhessegettem őket. Olyannyira jól sikerült alkalmaznom az életszemlélet váltást, hogy az utolsó energetikai kezelésemkor azt mondta: egész kellemes energiáid vannak. Ellenben az első kezelésnél sűrű, nehéz energiák jellemezték a testemet.

Nekem hatalmas ajándék volt a Ritánál való ott létem, nem csak az energetikai kezelések hanem az azt megelőző beszélgetések is. Óriási útmutatás egy jobb, egészségesebb és boldogabb élethez.

Ezúton is köszönöm a sorsnak hogy megismerhettelek!! 


~°~

Őszinte Szeretettel köszöntök Mindenkit!
Sajnos, hosszú évek óta küzdöttem a "pánikbetegséggel"! Volt mikor enyhültek a tünetek, rengeteg mindet megpróbáltam...!
Sajnos Édesapám szívinfarktust kapott és pokoli keményen előjöttek a tünetek.... Egésznapos feszültség, szívritmus zavarok, rohamok... Hozzá tett, hogy a munkám miatt 4 hónapon keresztül heti 6 napot dolgoztam 12 órában! Többször a közösségi oldalon előkerült a "Gyógyulda"! Ritát már ismertem... Gondoltam felhívom, már eljutottam ara a szintre, hogy a tünetek miatt az otthonom elhagyása is gondot okozott, probléma volt, FÉLELEM! Felhívtam, elmentem, hála Istennek...
Nagyon rosszul voltam, vert a víz, a szívem hevesen vert tünetek miatt, beléptem! Azonnal éreztem, a nyugalmat amit a "Gyógyuldában" tapasztaltam... Nagyon kedvesen fogadott, mondtam: "ne haragudjon, nagyon rosszul vagyok, nagyon erősek a tüneteim...!" Az egész pánikom addigra nagyon erős depresszióval-szorongással párosult, gúsbakötött, szörnyű volt, leírhatatlan, aki benne van tudja miről beszélek, aki nem, annak azt kívánom őszintén SOHA NE TUDJA MEG!!!
RITA MONDTA : "Semmi baj feküdj le "kezellek" és utána beszélünk"... Nagyon bíztam, reméltem, de NEM HITTEM VOLNA HOGY 1 PERCEN BELÜL ILYEN HATALMAS VÁLTOZÁS LESZ! Egyre jobban voltam és szó szerint az akkori életem ami romokban hevert 1 perc alatt megváltozott! Azonnal 80% jobban lettem és szinte el is sírtam magamat a "kezelés" után! Egyszerűen csoda történt... "Mondtam, hogy már ott tartottam, hogy, lehet" el kell dobjam az életemet", mert ezt már tovább nem bírom és kezelés után 1 órával, mintha új élet, új lehetőség adatott meg számomra, Isten, a sors, a gondviselés, Rita és az általa közvetített energia segítségével!!! Ma is nagyon boldog vagyok és mérhetetlenül hálás vagyok, köszönöm, köszönöm, tiszta szívből köszönöm!
A harmadik alkalom után azt mondtam Ritának: "Rita levetted a nyakamból a kötelet!!!"Azóta ÉLEK! Eljárok itthonról, sok ember közé, boltokba, bevásárlóközpontokba, ami addig szinte "lehetetlennek" tűnt! Emberekkel foglalkozom a munkám miatt, megbeszélek, tárgyalok!
Arra bíztatok mindenkit, ne várj tovább, menj el! Ha hiszel benne jó, ha nem úgy is jó! Hiszen az energia hat rád! MENJ EL....! LÉPJ!!!
KÍVÁNOM MINDENKINEK A LEGJOBBAKAT, ÉS AKINEK AKTUÁLIS GYÓGYULÁST!!!

Tiszta szívből, őszintén: "Egy egyszerű ember..."


~°~

A fennálló probléma, amellyel felkeresett: pánikbetegség.

Amikor először beléptem a Gyógyulda ajtaján, mindentől való félelem gyötört, csak bízni tudtam abban, hogy minden a régi lesz újra a gondolataimban. Amikor elkezdtünk beszélgetni az első órán éreztem, hogy nyugodt vagyok, nincs mitől félnem, jó helyen vagyok. Aztán jöttek a kezelések, hosszú idő (saját megjegyzés: jelen esetben 4 hónap) telt el, hogy eljutottam erre a szintre, de nem voltam türelmetlen mert tudtam, hogy minden alkalom után jobban lettem, felszabadultabb és bátrabb!

Úgy érzem, hogy nekem rengeteget segítettek ezek a kezelések a közös beszélgetések! Akinek ilyen, vagy hasonló dolgokban volt része és még mindig küzd az érzéseivel, ne tartsa magába, lépje meg ezt a lépést amit én is megtettem és meglátja, sokkal jobb lesz neki is!


~°~

Mikor első alkalommal találkoztam Ritával hihetetlen mély ponton voltam... tele sok sok félelemmel, rengeteg szorongással, ami a 12 évnyi pánikbetegségem hozadéka. Ez a sok félelem már leginkább testi szinten keserítette meg a mindennapjaimat. Ahogy a szememet kinyitottam reggel elindult a lavina... jöttek a negatív gondolatok és ezzel párhuzamosan jött a borzasztó szédülés, a hőhullámok, a szemremegés, kézremegés, fulladásérzet és még sokáig sorolhatnám... Abban az időszakban meg voltam győződve arról, hogy ebből nem fogok már tudni kikeveredni. Aztán megláttam a facebookon Ritát. Egyszerűen úgy éreztem, hogy el kell jutnom hozzá... fel is kerestem. Ritának köszönhetem, hogy kijöttem a gödörből, ő segített ráterelni a pozitív gondolkodás illetve a tudatosság útjára. Hogy bízzak önmagamban. Ha kellett simogatott, ha kellett "rákoppintott" a fejemre. Ma már feszegetem a határaimat és merek előre tervezni. Nagyon nagyon hálás vagyok neki mindenért. Mindenkinek szívből ajánlom Ritut, aki testi vagy lelki feltöltődésre illetve gyógyulásra vágyik. ❤


~°~

A fennálló probléma, amellyel felkeresett: állandó feszültség, ellazulási képtelenség.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a gyógymódot, nekem segített és az ajánlott módszereket használom és csinálom!

Köszönöm a segítséget! ❤


~°~

Sziasztok, 25 éves vagyok és pánikbeteg. 2 éve mindenféle dolgot kipróbáltam amit csak lehetett pszichiáter, pszichológus, akupunktúrás kezelés egyik sem segített : / reménytelennek láttam a helyzetet. Aztán egy napon anyukám beszélt egy ismerősével és ajánlotta Ritát. Így hát fel is kerestem őt kaptam egy időpontot tőle. Nagyon kedvesnek tartottam már csak telefonból is őt és hallottam a hangján hogy segíteni akar. Eljött hát a nap elmentem Ritához. Az nap változott meg minden : ) Mikor először odamentem, elkezdtem érezni hogy baj van, Rita azt mondta próbáljuk meg a kezelést hátha sikerül elmulasztani. Elkezdtük. Nem telt el 5 perc és máris éreztem hogy valahogy kezdek jobban lenni egyre csak nyugodtabb és nyugodtabb lettem. 10 perc elteltével már semmi rosszat nem éreztem. Hihetetlen volt. Aztán a második alkalommal sokkal jobb kedvvel mentem Ritához. Tudtam, hogy Ő egy biztos pont ha rám tör a pánik ! Második alkalomtól kezdve heteken át semmit nem éreztem a pánikból. Hamarosan jön a következő kezelés és érzem hogy ez az a biztos támpont, ami kell nekem. Bárki akinek ilyen problémája van mint a pánik a szorongás, szerető szívvel ajánlom Ritát mert hihetetlen jó dolgot tesz és én személyesen úgy érzem, együtt leküzdjük ezt az egészet.


~°~

Szeretnék hálás szívvel köszönetet mondani azért, hogy neked köszönhetően el tudtunk menni a régóta tervezett nyaralásunkra. Hogy bejöttél szombaton és vasárnap is kezelni és helyrehoztad a becsípődött derekamat. Szombaton még derékmerevítővel mentem hozzád, vasárnap már úgy jöttem ki mintha sosem fájt volna a derekam! És hála neked hétfőtől megvalósíthattuk a kirándulásokkal teli nyaralásunkat!!!

Nem tudom neked eléggé megköszönni! Szó szerint csodát tettél velem!️ ❤


~°~

Ritát akkor kerestem fel, amikor nagyon erős nyaki fájdalmaimvoltak. Folyamatosan követem bejegyzéseit, így olvastam, hogy számos problémára tud megoldást nyújtani, és mivel évek óta ismerem, tudtam, hogy amit leírt / amit leírtak a látogatói, az helytálló.
Az első látogatás alkalmával még nem történt kiemelkedő változás, azon túlmenően, hogy a tisztulási folyamat minden formájában megjelent.
A második találkozástól kezdődően kezelésről-kezelésre olyan érzések találtak meg, olyan változások kezdődtek meg, melyek felértek egy csodával, melyekről csak suttogva beszéltem, mert hogy féltem, ha meghallja valaki, azt hiszi csak fantáziálok. Pedig nem!
A lelkem az elmúlt jó pár év "terhe" alatt kezdett "beszürkülni", megfakulni. Rita azzal a rettentő nagy szeretetével, energiájával, amivel rendelkezik, elkezdte megszínesíteni, bevonta fénnyel, megmutatta milyen lehet a tiszta és őszinte lelki megvilágosodás.
Kaptam hitet, kaptam fényt, kaptam mosolyt, napfényt, boldogságot, megtisztulást. Megkaptam a szivárványt, megkaptam a tudatot, hogy lehet másként élni, megkaptam az iránymutatást és a lehetőséget.
A végső célhoz vezető útnak nagyon az elején járok, de azzal, hogy rendszeresítettem a találkozásokat, minden alkalommal egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz a szavakba nem foglalható békéhez, amit Rita kitartásával, önzetlen segítségével próbálunk közösen elérni.
Köszönöm Rita, hogy mindig számíthatok Rád!


~°~

Gyermekek problémái esetén is épp oly hatásos az energiakezelés, mint felnőttek esetében!

Kiskamasz fiam egy rossz mozdulat során hatalmas fájdalmat érzett a hátában, ezt követően alig tudott mozdulni. Felhívtam Ritát, aki még aznap délután fogadott minket. Miután kedvesen elbeszélgetett a fiammal, "nekilátott" a kezelésnek. A Fiam látszólag teljesen ellazult, talán kicsit szundított is. A kezelést követően kicsit enyhült a fájdalma, de nagyfokú javulás nem történt. Ezt követően Rita javaslatára négy nap elteltével ismét meglátogattuk. A második kezelés után Rita és a fiam is egyformán számolt be az általuk érzett energia áramlásról. A második kezelés utáni napra szinte teljesen elmúlt a hátfájdalom. Hálásak vagyunk a segítségért. ❤


~°~

Az utóbbi időben nagyon erős belső feszültséget éreztem, bármivel is próbálkoztam, nem múlt el. Néha ideiglenesen enyhült, de aztán hamar visszaestem. A külvilág ingereire egyre érzékenyebb lettem, a sok bezártság sem tett jót, és a családon csapódott le, sajnos. Felkerestem Ritát, bízva az energiák gyógyító erejében. Már a kezelés elején erőteljes áramlás indult el, valamennyi sejtemben éreztem a bizsergést. Igyekeztem követni a folyamatokat, és figyelni, hogy mi is történik valójában. Folyamatosan enyhült bennem a feszültség, a sejtek mintha fokozatosan kiengedték volna magukból a stresszt. Az energiák egyre erőteljesebbek lettek, egy ponton már mocorogni kezdtem, éreztem, hogy lassan feltöltődik az egész testem. Majdnem elaludtam a kezelőágyon. Mintha kicseréltek volna, nyoma sem volt a feszültségnek. Tartósnak bizonyul a változás, de én is odafigyelek. Azóta is jönnek a szituációk, de már sokkal könnyedebben kezelem őket, teljesen másképp reagálok rájuk, alapvetően megváltozott a hozzáállásom. Azt hiszem, időnként nem árt majd ezt megismételni HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM!


~°~

13 éves gyerekemet dühkitörései miatt vittem el Ritához. Persze ellenkezett, hisztizett, hogy neki nincs erre szüksége. A kezelőpadra sem akart felfeküdni, így aztán Rita beszédbe elegyedett vele. Partnerként kezelte, egyenrangú félként, érdeklődve, odafigyelve és a legfontosabb, elfogadva a gyerek "hülyeségeit", nem ítélkezve. Ez volt a kulcs. Mivel megtalálta a hangot vele, kis idő elteltével már vízszintben is találta magát a gyerek. Megengedte, hogy rátegye a kezét a hátára és szép lassan bealudt! A kezelés végére lenyugodott, ami óriási dolog nála. Azt gondolom, hogy ez egy folyamat, ami sokszor láthatatlan, a felszín alatt történik sok minden, aztán egyszer csak beérik. Ezért is fogjuk folytatni a kezeléseket, hetente-kéthetente menni fogunk. Próbálom félretenni az elvárásaimat és csak figyelem a gyereket. Szülőként próbálok én is másképp hozzáállni és magamon is dolgozni. A ma gyermekei másképp működnek, a hagyományos megoldások (Vekerdy sem!) nekünk nem jöttek be, pedig mindent kipróbáltunk. Éppen ezért én is bejelentkeztem Ritához, bizakodva várom a folytatást. Hálásan köszönök MINDENT!!!


~°~

A fennálló probléma, amellyel felkeresett: derékfájás, mely kisugárzott a jobb lábba.

Szia! Megosztanám a tapasztalataimat a hó eleji kezeléssel kapcsolatban. Szóval 1-2 napig nem volt nagy változás, aztán napról napra javulást éreztem a lábamban. Most ott tartok, hogy a lábam szinte nem fáj, a sarkamig meg már egyáltalán nem megy le a fájdalom. Hihetetlen, eddig el se mertem mondani, most is félek, hogy elkiabálom. Szóval mindenképp pozitív irányba mozdult a dolog és hálásan köszönöm! Szeretnék majd jönni időnként 1-1 kezelésre!


~°~

Rita, nagyon köszönöm, hogy kicsinek-nagynak segítesz a családunkban! Miután az én krónikus panaszomat meggyógyítottad, a kislányommal is hozzád fordultam. Tudtam, hogy nehezített pálya lesz, mivel ő nem tud tudatosan meditációval részt venni a gyógyulása folyamatában. Állandósult csontfájdalmaira az első kezelés jelentősebb enyhülést hozott, mint a fájdalomcsillapítói, amit folyamatosan szed. - Hálával várom a folytatást.


~°~

Schmidt Tünde

Kedves Rita! Köszönöm, hogy újra tudom hogy milyen átaludni egy éjszakát és kipihenten ébredni. Köszönöm hogy a hónapok óta tartó könyök fájdalmamtól megszabadítottál az első kezelés alkalmával, igaz ez csak akkor tudatosult bennem amikor hetekkel a kezelés után újra megerőltettem és újra fájni kezdett. Fel sem tűnt, hogy fájdalom nélkül élek. Köszönöm! ❤❤


~°~

Sziasztok! Nem az első alkalommal voltam Ritánál és a kezelések alkalmával mindig változások történtek teljesen pozitív irányba. Most a kislányomat vittem el hozzá, mivel folyton betegeskedik. Az első alkalommal nagyon beteg volt mikor hívtam Ritát, hogy tud e segíteni. Mondta, hogy természetesen, azonnal keresett is megfelelő időpontot és távgyógyítást végzett. A kezelés megkezdésekor azonnal elaludt a kislányom és tűpontosan akkor ébredt mikor vége lett-nagyjából 10-15 perc volt de ő azt végig aludta -nem egy napközben szundikálós fajta-akkor délután már látható volt nála a javulás. Két nappal később mentünk el személyesen ez csütörtöki napon volt, a kezelés alatt Rita türelmes volt, nyitott minden megoldásra, mivel egy 4 éves gyerek nem éppen a leülni akarásáról híres de kreatívan, játékosan megoldotta és másnapra azaz péntekre szinte minimális tünetekkel rendelkezett, szombatra pedig teljesen meggyógyult. : ) Voltunk aztán teljes család kezeléslen és hamarosan visszatérünk egyéniben is még hozzá. Hihetetlen erőket, energiákat mozgat meg, aki nem hiszi járjon utána : ) ; )


~°~

A történet nagyon szép példája annak, honnan hova lehet eljutni néhány hét alatt a rendszeres, egymásra épülő kezelések által.

Naponta egy órát, de inkább kettőt töltöttem évek óta sportolással. Ez volt a szenvedélyem, ez tartott mentálisan egyensúlyban és egészségesen. Október végén elkaptam egy vírust, valószínűleg a koronavírust, bár ez soha nem igazolódott, a szövődmények tüneteiből utólag állította több orvos, hogy az lehetett. Hetekig voltam beteg, két hetet feküdtem, majd egy hetet dolgoztam, és még egy hetet feküdtem. Ezt követően kardiológiai problémáim voltak légszomjjal, és mellkasi nyomással. A legkisebb fizikai terhelés is rontott csak a helyzeten, voltak olyan hetek, amikor sétálni sem tudtam, csak várni, hogy elmúljon. A napi feladataim ellátása is rendkívüli erőfeszítésekbe került. A stressz csak fokozódott, nem tudtam levezetni, fizikailag elfáradni sem voltam képes, amitől nem tudtam aludni. Éjjel rémálmok formájában köszönt vissza a napközben el nem végzett feladatok okozta bűntudat és stressz. Az álmatlanság viszont ördögi kört alkotott a gyengeséggel, és hiába próbáltam időről-időre ismét edzeni, ezek az alkalmak mind kudarcba fulladtak. Az edzőm, aki a természetes életvitel híve azt ajánlotta, hogy altatót vagy antidepresszánst írassak, csak addig, amíg sikerül megint aludnom, hiszen anélkül nem tud a test regenerálódni. Tanárként a táppénz és az otthonmaradás nem volt opció ebben a helyzetben. Ekkor kerestem meg Ritát, akivel felállítottuk azt a tervet, hogy hetente kétszer találkozva fokozatosan megpróbál kisegíteni engem ebből a feszültségből, az álmatlanságból, és a mozdulatlanságból. Az első kezelés után sikerült állva végigtanítanom az óráimat. A második kezelés után a kétszer két órás éjszakai alvási ritmusom elkezdett lassan de stabilan hosszabbodni. Természetes módszerrel, vagyis altató, nyugtató és gyógyszer nélkül! Ahogy egyre többet aludtam, egyre erősebb lettem. A stressz nem csökkent ugyan, hiszen, pont a kezelés idejére esett a gyerekeim felvételi vizsgái, és nekem is volt egy felsőfokú nyelvvizsgám. Tehát mindezt csakis Ritának köszönhetem, hiszen sem a munkámon, sem az otthoni feladataimon, sem az egyéb stresszforrásokon nem sikerült csökkenteni. Az ötödik kezelés után éreztem azt először, hogy nincs már meg a mellkasi nyomás, amit addig éreztem, nem dobban hatalmasakat a szívem, és nem kell megállnom menet közben. Az igazi áttörés az volt, hogy vissza kellett szaladnom a tanáriba, és azt vettem észre, hogy kocogok jókedvűen a folyosón (3 héttel azelőtt, vissza se indultam volna azért, amit ottfelejtettem). Rá két napra megpróbáltam edzeni, és a hatodik kezelésre azzal az örömhírrel mentem, hogy két nap is sikerült 40 percet mozognom. Azóta is minden nap sportolok, szívproblémák nélkül. Ugyan az izmaim nagyon gyengék, merevek és edzetlenek még, de ez csak idő kérdése, máris visszakaptam az életemet. A kezeléseket, még legalább 2-3 alkalommal tervezem folytatni, vagy ahányszor Rita szükségesnek érzi. Mindezek alatt az orvosok segítségét is igénybe vettem. Voltam covid teszten, ami abban a pillanatban negatív lett, vérvételen, ami tökéletes értékeket mutatott, tüdőröntgenen, ami negatív lett, kardiológián, ami szintén negatív lett, bár ott merült fel a koronavírus gyanúja. És itt befejeződött a történet. Szenvedtem, és nem tudtam, merre is léphetnék tovább. A következő lépés, egy részletes magán praxisban történő kardiológiai kivizsgálás lett volna, és egy pszichiáter, szintén magán úton az álmatlanság miatt. Ha arra megyek tovább, még mindig nem futnék, de biztosan diagnosztizáltak volna valamit, ami költséges vizsgálatokkal és kezelésekkel járna. Jobb bele sem gondolni... Hálásan köszönöm, Rita!


~°~

Kedves Rita! Szeretném megköszönni, hogy segítettél a14 éves gyermekemnek túljutni a kételyein, megláttatni vele azt, hogy ügyes, és bármire képes, amit szeretne elérni. Nagyon törékeny időszak a kamaszkor, főleg elvált szülők esetében, sérülékeny a gyerekek önbecsülése. Egyetlen alkalommal rengeteget segítettél neki, gondterhelten, szomorúan, tépelődve érkezett, és megkönnyebbülten távozott. Nagyon hálásak vagyunk a segítségedért! ❤


~°~

Domokos István

Sziasztok! Mióta Ritánál jártam, (kb. 4 hete) új lendületet kaptam. Az az energia, amit Ő közvetített még mindig lendületben tart!

Lehangolt voltam és kimerült, most pedig lendületes és jókedvű! Hálás vagyok neki, mindenkinek ajánlom!!


~°~

Sebestényné Szőts Katalin

Nincsenek véletlenek! Mindig akkor érkeznek segítő emberek az életünkbe, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Nekem is megérkezett, Rita személyében. ❤

Régóta életem része a "máshogy látás, tanulás, tanítás"!

Mégis gyakran előfordul, hogy kell egy kis segítség... egy szó, egy "lökés", másik oldalról megközelített látásmód, vagy valaki, aki feloldja benned az akadályozó blokkokat, amik már lelkedben és testedben is tüneteket produkálnak. Én Ritánál találtam meg a megoldást.

Mióta nála jártam, úgy érezem, ismét kisimult előttem az út.

A kezelés után (ami fantasztikus érzés volt! Ilyen intenzíven energia áramlást még nem éreztem) szárnyaltam, szép lett ismét a világ, nincs olyan helyzet amit nehéznek éreznék.

Fizikai tüneteim (fájt már több hónapja a nyakam) is jelentősen csökkentek! Van még "dolgoznivaló", de már van segítségem is!

Nagyon örülök, hogy Rád találtam!


~°~

Andrási-Boros Anita

Sziasztok, nehezen tudom megfogalmazni mit kaptam Ritától, elsősorban azért, mert még magam sem tudom pontosan mi változott bennem de a változás gyökeres amire a mostani korszakban igencsak szükség van. Lelki blokkokkal tele, egy félelem spirálba ragadva mentem. Azonnal éreztem a hatalmas, pozitív, jóindulatú, segítőkészséget rajta és hihetetlen energiát sugárzott magából!

A kezelés alatt is de legfőképpen utána hatalmas energiák kezdtek dolgozni bennem - bennünk ugyanis ami a legfontosabb az EGÉSZ CSALÁDUNKRA hatással volt ez a változás! Azóta is folyamatos az átalakulásom/unk és biztos, hogy hamarosan visszatérek hozzá!

Talán azt mondanám, Rita láthatóvá teszi a láthatatlant és érezhetővé azt amit esetleg nem hinnéd , hogy érezhetsz! De érezheted csak ki kell próbálni!

Rita, köszönöm, hogy vagy és ismerhetlek, jobbá, szebbé teszed a világot. ❤


~°~

Jánosné Gábor Viktória

Sziasztok! Én is beállnék a sorba és megosztanám veletek a történetem! Mielőtt Ritához mentem volna, már egy jó ideje foglalkoztam a spiritualitással, az életem része volt illetve még mindig az!

Amikor megláttam, hogy megnyitott, azonnal tudtam, hogy nekem ott a helyem és beszélnem kell vele! Meg is beszéltem vele az időpontot, ehhez annyit fűznék hozzá, hogy nagyon rugalmas és próbál mindenkihez alkalmazkodni és próbálja megteremteni minden érdeklődőnek a lehetőséget arra, hogy változhasson az élete! Az én életem gyökeresen változik meg mióta hozzá járok, olyan érzelmek és emlékek törtek elő belőlem, amiről nem is gondoltam volna hogy van. Minden egyes beszélgetés során éreztem azt az energiát, ami őt körülveszi és ebből az energiából bőven ad másnak is.

A második kezelésre úgy érkeztem hozzá, mint aki másnapos, ment a fejem, éreztem valami megfoghatatlan terhet, ami nyomja a vállaim, míg mentem a Gyógyulda felé, mintha 10 kg pluszt húznék magam után, fájt a gyomrom, nagyfokú diszkomfort érzetem volt!

Miután végzett a kezeléssel, úgy keltem fel, hogy nem fájt a gyomrom, tele voltam energiával, mint akit kicseréltek, amikor sétáltam hazafelé, mintha repültem volna, egyszerűen hihetetlen de mégis létezik!!!

Sosem lehetek elég hálás Neked ezért!! ❤

Azért írom le ilyen részletesen a tapasztalataim, mert ne féljen senki változtatni az életén, jobbá tenni a hétköznapokat, lepakolni a terheket! Mióta Ritához járok, sokkal jobban érzem magam, a gondolkodásom gyökeresen változik meg pozitív irányba és egyszerűen imádom ezt a változást!! Rita nagyon különleges Ember, minden egyes találkozás egy nagyszerű Élmény nekem, olyan pozitív energiával rendelkezik és olyan pozitív gondolkodással, hogy hasonlóval sem találkoztam még!!

Bátran ajánlom Mindenkinek, aki úgy érzi jobb is lehetne!!!!

Az biztos, hogy én továbbra is fogok hozzá járni!!!

Puszi Rita❤ , maradj mindig ilyen kedves, segítőkész, pozitív energiával teli!! ❤


~°~

Nekem csak pozitív tapasztalatom van. Az első alkalom után éreztem, hogy energiával töltöttél fel. Elég nehezen nyílok meg, de te segítettél, hogy más szemszögből kell nézni a dolgokat.

Az utóbbi időben elég sok változás volt az életemben. Padlón voltam, elvoltam keseredve, úgy éreztem, hogy nincs tovább, csak a rosszat láttam. Nagyon nehezen, de felálltam. Mikor úgy éreztem, hogy rendbe jöttek a dolgok körülöttem, az élettől újból kaptam egy pofont.

De most már tudom, hogy nem szabad feladni mindig van megoldás.


~°~

Amikor elmentem Ritához még nem tudtam mire számítsak. Azt tudtam, vagyis sejtettem, hogy nagyon kedves és nyugodt ember, mert az látszik rajta már messziről, de nem tudtam, hogy milyen lesz a kezelés. Nem tudtam, hogy egy kezeléssel meg tudja gyógyítani az egy éve folyamatosan fájó sarkaimat ( a fájdalom azóta sem jelentkezett pedig lefutottam azóta kb 200 km-t). Nem tudtam, hogy miután felkelek az ágyról teljesen másképp fogok látni mindent. Nem tudtam, hogy a kezelés ennyire jó hatással lesz az idegeimre, a közérzetemre. Nem tudtam, hogy úgy jövök ki Tőle, mintha kicseréltek volna. Most már tudom!

Bár a sarokfájdalmammal kerestem föl, de sokkal többet kaptam Tőle mint a fájdalom megszüntetését!

Szívből köszönöm Rita!


~°~

Simon Éva

Sziasztok,
Szeretném megosztani veletek miért is mentünk Ritához és milyen élményekkel jöttünk el.

Kislányom vittem el, mert hasfájása és köhögése nem múlt el. Minden vizsgálat negatív volt, így maradt az a verzió hogy lelki eredetűek a tünetek. Egy órát voltunk Ritánál, a kislányom eleinte nagyon félt és össze gömbölyödve várta mi fog történni. Rita kedvesen beszélgetett vele és hamarosan megnyugodva tudta kezelni Őt. Illetve mindkettőnket...olyan érzelmek jöttek elő amit mélyen elnyomtunk és nem is sejtettem hogy ennyire elő tud jönni.

Kellemes, nyugodt környezetben úgy éreztük magunkat mintha teljesen kiszakadtunk volna a merev hétköznapokból. Rita tanácsainak, és csodálatos kezelésének köszönhetően mára már szinte tünetmentes. Biztos hogy visszatérünk még hozzá.

Ami szembetűnő volt mindjárt...ahogy kijöttünk a kislányom azt mondta éhes... hozzá kell tegyem hogy előtte egy hétig alig volt étvágya.

Köszönjük Rita. ❤


~°~

Mosoni Linda

Sok oka van annak, hogy miért imádom és szívből ajánlom Ritát. Végtelenül türelmes, empatikus, kedves és rendkívül etikus. Ritát február végén kértem meg, hogy segítsen mert egy hosszú munkanélküli időszakban voltam benne. Bár van saját vállalkozásom ami nagyon jól megy amikor dolgozom mert sok embernek tudok nagyon hatékonyan segíteni, egy hosszabb egészségügyi szünetet kellett tartanom. Úgy gondoltam, hogy először kell egy jó munka ami ad egy alapjövedelmet, egy kis pénzgyűjtés, majd a business-em újraindítása lesz a megoldás, kicsit megújulva. És ha minden jól megy hamarosan el is költözhetek kedvenc országomba délre Norvégiából ahol az elmúlt 12 évben éltem. De ugye ember tervez, Isten végez. :) És néha jobban mint mi terveztük. A pénteki gyógyítás után 2 napig sírtam. Inkább vinnyogtam. Kiadtam magamból sok Oslóban ért bánatot. Hétfőre virradóan hajnali 3-kor felébredtem, és beírtam egy álláskereső oldalba a varázsszavakat. Egy héttel később egy 3 napos interjú körön vettem részt. Pénteken elküldték a szerződést és azt kérdezték, tudok-e kedden utazni. 3 nap vad pakolás után, 12 évnyi cucc dobozokban, egy szál bőrönddel elindultam a kedvenc országomba. Boldogan. Erről is megvolt pár embernek a véleménye, mert nem vertem nagy dobra, időm se volt rá, hogy Norvégiát otthagyom. A "biztonságot" meg a "szociális hálót". Meg a "jó pénzt". Ott sincs kolbászból a kerítés és ott fizetnek jól meg, ahol nagy értéket tudsz adni. Országtól függetlenül Nekem az a véleményem, hogy az élethez energia kell. Energia többlet kell minden vágyad, terved megvalósításához. Az energia szinted az érzelmeidtől jobban függ, mint hogy mit ettél, bár az is fontos. El kell engedni a múlt fajdalmait, ami nehéz lehúzó energia. Fontos a környezet is, és ahol boldog vagy, ott több az energiád, magasabban rezegsz. Csak te tudod, neked mi a legjobb, feltéve ha szívedre hallgatsz és nem mások véleményére. De ehhez bátorság kell. Ezek voltak az én tanulságaim az évek során. A munkámat szeretem. Tudok itthonról dolgozni mert számítógépen dolgozunk. Tehát arra biztatlak, hogy hallgass a szívedre. Szerintem bármi gondod van, Rita fog tudni neked segíteni. Szívből kívánom, hogy vágyaid, álmaid váljanak valóra, ha az jó neked. Abban hiszek, hogy ez a kis bolygó akkor lesz boldogabb ha mi boldogabbak vagyunk, hiszen egy boldog ember örül a másik sikerének. Sok szerencsét mindenkinek, szeretettel, LindaUi.: Ritával azóta is kuncogunk, hogy ezt életem végéig emlegetni fogom.

~°~

Székelyhídi Tamás

Kedves Gyógyuldások!

Szeretném megosztani Veletek a tapasztalataimat Rita gyógyító képességeivel kapcsolatban.

Éveken keresztül dializált voltam végstádiumú veseelégtelenség miatt. Ez idő alatt akadtak bőven hullámvölgyek, mind pszichés, mind fizikai tekintetben, amiken Rita segítségével sokkal könnyebben, gyorsabban túljutottam, mint azelőtt. Egyfelől ezért köszönöm áldásos tevékenységét, másfelől a jelenlegi segítségéért. Időközben ugyanis kaptam egy Kedves új vesét, Aki nagyon szépen végzi ugyan a dolgát, de néha nem árt neki egy kis biztatás, segítség. Ilyenkor azonnal Ritát keresem és kérem, hogy lehetőség szerint segítsen, és ez persze mindig meg is történik. A közérzetemen, a vese működésén és nem utolsósorban a laborértékeken is látszik a jó irányba mozdulás.

Egyszóval eddigi és ez utáni gyógyító segítségéért örök hálám és köszönetem Ritának. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy bátran forduljon hozzá az egészségügyi problémájával, mert biztos, hogy segítséget fog kapni Ritától.


~°~

Ágoston Piroska

Rita október óta segít nekem, hogy megtámadtak futás közben, úgyhogy lelki segélyt, erőt, és gyógyulást hozott az életembe, a nála töltött óra minden alkalommal egy csoda. Nyugalom, pihenés és elfogadás vesz körül. Futóként sérülésekkel is szoktam küzdeni, ezekben is segített eddig mindig, nagyon sokat jelent az egészségemben és a lelki állapotomban a keze, és a feltöltődés, amit a találkozásaink hozzátesznek az életemhez. Minden ismerősömnek ajánlottam őt, akik bárminemű problémával küzdenek. Gyógyszeres és egyéb kezelés mellett is felgyorsítja a gyógyulás ütemét. Hálásan köszönöm Rita, mindazt, amit tettél értem, és a kislányaimért. ❤

~°~

Móczi Anett

Szeretném megosztani az esetemet.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt elkerülte a figyelmemet egy járdahiba, rosszul léptem, aminek következtében kiment a bokám. Azonnal az ügyeletre szállítottak, mert a néhány méterre parkoló autóig is csak segítséggel jutottam el. Az orvos rándulást állapított meg és 10-14 nap pihentetést javasolt. Sajnos ezt nem engedhettem meg magamnak, aminek meglett a következménye, továbbra is dagadt volt a bokám és bizonyos helyzetekben fájt is. Ekkor kértem Ritától segítséget. Már a kezelés alatt sokkal könnyebbnek éreztem magam testileg és lelkileg. A bokám ugyan még vastagabb a kelleténél, de nem fáj azóta! Aminek még ennél is jobban örültem: már hetek óta nőgyógyászati kihívásom volt, ami a kezelés másnapjára enyhült, harmadnapra megszűnt!

Hálás köszönet!

Mindenkinek szeretettel ajánlom Rita őszinte, kedves társaságát, tudását, melyet napról napra gyarapít, nekem nagy segítséget nyújtott!

Köszönöm, Rita! ❤️❤️❤️

~°~

Gáspár Rita

Az én Gyógyuldám ...

Több alkalommal lehetőségem volt Ritus gyógyító keze alatt energiával töltekezni .Az utóbbi időben nagyon stresszes időszakomat éltem és ez idő alatt néhányszor ellátogattam hozzá. Minden alkalommal igazi lelki megtisztulással, lecsendesedéssel térhettem haza. Testileg és lelkileg sokkal könnyebbnek éreztem ( és érzem )magam. Aki szeretne megszabadulni a stressztől , feszültségtől vagy csak egyszerűen jól szeretné érezni magát , bátran keresse Barcza Ritát !...nem lehet betelni vele! Köszönöm Ritus!


~°~

Halász Kinga

Anya keze

Elfogultság nélkül merem mondani, hogy Anyukám, Barcza Rita energetikai kezelése gyógyír a testnek és a léleknek egyaránt. Abban az egy órában lekerül a vállamról minden teher és stressz, kitisztul a fejem, megnyugszik a lelkem és olyan nyugodt, jóleső, frissítő érzés jár át, mint amit egy hosszú nyaraláson szokott érezni az ember. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne tenni a testi-lelki egészségéért, akinek jólesne egy kis felszabadulás a mindennapok taposómalmából és aki egyszerűen csak szeretné jól érezni magát. ❤

~°~

Kálmán-Keller Mónika

Tavasszal jártam Ritánál, akkor derékbántalmak miatt. A derekam azóta sem fáj. Minden reggel egyből egyenes háttal tudok járni, ahogy felkelek. Nem lehetek elég hálás neki, hogy az első maratonom előtt rendbe tett. ❤ Mostanában talpi bőnye gondjaim vannak. Ezért újra megkerestem Ritát. Bár még korai azt mondanom, hogy semmi bajom, de azt kijelenthetem, hogy a fájdalom múlik.

Ritához azért is érdemes elmenni, mert az a légkör, ami nála van, az maga a csoda. Az illatok, fények, hangok. Átjár valami belső nyugalom. Kicsit végre magamra figyelhetek, befelé fordulhatok. Imádom.


~°~

Laki-Amma Ágnes

Kedves csoport tagok! Én is szeretném szívből ajánlani mindenkinek a "Ritával való gyógyulást": ) Évek óta nagyon sokszor beáll a nyakam, ami átlagosan 2 fájdalmas nap után múlik el. Rita ezt a 2 napot 10 percre (!!!) lerövidítette több alkalommal is, amiért nagyon hálás vagyok, és ezúton is köszönöm neki! : )

~°~

Pohli Andrea

Sziasztok! Tovább szeretném erősíteni Rita, és tudásának jó hírét! Egy heti fájdalmam egy órás kezeléssel múlt el. Csípőmben a tünetek hirtelen kezdődtek, egy adott ponton mozgásra, illetve bizonyos testhelyzetekben heves fájdalmat éreztem, éjszaka a fájdalomra ébredtem. A hatodik keserves napon Rita segített rajtam: egy órás "kezelésben" volt részem, ami idő alatt nem csak a fájdalom szűnt meg, hanem már régen tapasztalt harmóniát, nyugalmat is átélhettem. Ezen a vasárnapon már fájdalom nélkül mozogtam!!! Másnap reggelre ugyan visszatért a fájdalom, de tompábban, és egyre kevesebb alkalommal, majd kedden már nem is jutott eszembe, hogy problémám volt egy hétig, és a bajság azóta sem jött elő. Hálás köszönet érte Ritának!


~°~

Kálmán-Keller Mónika

Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat. Nagyon régóta küzdök derékfájással. Nem olyan komoly, nincsen sérvem, viszont minden reggel fáj a derekam, ha enyhén is csak. Kell neki pár óra amíg bejáródik reggelente. Porszívózni és felmosni nem nagyon szoktam. A hosszan tartó görnyedés után alig tudok felegyenesedni. A hidegfrontot mindig megérzem. Sajnos a múlt héten minden ok nélkül nagyon fájt. Vasárnapra viszont esedékes volt az első maratonom. Kicsit elkeseredtem már, hogy így hogyan is fogok futni. Kentem ezzel azzal,. és bevettem a szokásos tablettát is. De semmi. Jobb nem lett. Ekkor jutott eszembe, hogy én (aki nem nagyon hisz az ilyesmiben) most írok Ritának. Lesz ami lesz, de kipróbálom. Fogadott is. Szerdán és csütörtökön tudtam elmenni hozzá. Szerdán azt éreztem, hogy jobb egy picit a kezelés után, viszont csütörtökön azért még vettem be tablettát. Azért csütörtökön is elmentem még hozzá. Gondoltam egy kezelés nem kezelés. Megyek még egyet. ÉS MILYEN JÓL TETTEM. Pénteken már semmi bajom nem volt. Sőt. Azóta sincs. Minden reggel úgy kelek, hogy semmi fájdalmat nem érzek. Nagyon hálás vagyok Ritának. Nélküle lehet a vasárnapi versenyt is ki kellett volna hagynom. Bátran ajánlom mindenkinek!!!

~°~

Varga István

Kedves Rita!

Nagyon szépen köszönjük a gyógyítást! Amióta Nálad jártunk kezelésen, Marcsi térde gyors gyógyulásnak indult! Látnod kellett volna az arcát, hogy mennyire örült a kezelés eredményének! Nagyon hálásak vagyunk!!!

~°~

Schumacher Mártonné

Sziasztok! Én is szeretném megosztani Veletek a tapasztalatomat. Bár már tavasz van, az én történetem a télhez és a hólapátoláshoz kapcsolódik.

Számomra a tél egy gyönyörű évszak. Azonban ha arra ébredsz reggel, hogy leesett 5 cm hó, és a reggeli hajrát meg kell toldani még egy "kis" hólapátolással is, hát az nem valami jól eső érzés! Szóval így történt, hogy a hólapátolást kemény derékfájás követte. Két nap kínlódás és állandó fájdalom után kértem Rita segítségét. Az első alkalommal, attól kezdve, ahogy a kezét a fájó pontra tette, folyamatos meleget éreztem és ahogy telt az idő, ez a meleg szinte az egész derekamba kisugárzott. 15 perc nem nagy idő, viszont már ez után is könnyebben mozogtam, a fájdalomról nem is beszélve. Összesen háromszor 15 percnyi időt szánt rám Rita az idejéből és az erejéből ,ami után ismét tudtam "rendesen" és fájdalom nélkül mozogni.Ez úton is köszönöm az önzetlen segítségedet Rita, egyben mindenkit bíztatok, hogy bátran forduljon Hozzád bizalommal! :)


~°~

Tóth Sarolta

Örömmel osztom meg a csoport tagjaival az esetemet. A napi több órás ülő munka az én derekamra is rátette a jegyét, minden mozdulattól csillagokat láttam. Rita segítségét kértem, mert már hallottam jótékony energiájáról. Hihetetlen jó érzés volt, ahogy rátette kezeit a fájó részre, azonnal jóleső forróságot éreztem a bőrömön. Összesen három alkalommal foglalkozott velem, alkalmanként tíz percet. Már első alkalommal éreztem, hogy lazul a merevség a derekamban. A harmadik kezelés már teljes fájdalommentességet hozott és azóta sem tért vissza. Szuper képessége van, bátran ajánlom mindenkinek! Köszönöm, hogy időt szántál rám!

~°~

Iváncsics Zsolt

Ismét segített Ritus !

Fájt a térdem .Rita segített és újra nyomom a kilométereket !Köszönöm Ritus ! ❤

~°~

Fetzerné Vera

Kedves csoport társak! Szeretném megosztani veletek egy csodával határos élményemet. Deréktáji fájdalmak többször utolérnek. Ez a problémám több okra is visszavezethető mint az ülő munka, mozgásszegény életmód.... Egy alkalommal Rita kolléganőm felfedezte nehézkes mozgásomon, hogy derékfájásom már az elviselhető, kellemetlen érzés határát súrolja. Felajánlotta, hogy megpróbál segíteni rajtam. Amint a problémás területre fókuszálva elkezdte átadni az energiáját, úgy éreztem, mintha felforrósodott volna annak teljes felülete. Izzott mint a parázs és ez mellett úgy ellazultam, hogy a kezelés ideje alatt mintha újjá születtem volna. Amikor lábra álltam a korábbi fájdalomnak híre-hamva sem volt. Nagyon köszönöm ezt a hatékony és gyors beavatkozást. Mindenkit bíztatok, hogy problémájával forduljon bátran Barcza Ritához. Az eredmény csodával határos!

~°~

Iváncsics Zsolt

Szeretném megosztani azt a csodát és segítséget ami velem történt .Januárban tüdőgyulladásom volt. Nem nagyon javult az állapotom és ekkor hívtam fel a Ritust. Elmondtam , hogy mi a gondom és ő rögtön a segítségemre sietett. Először éjszaka tudtam aludni. Majd a lázam is elmúlt. Napról napra tért vissza az erőm! Segítsége nélkül sokkal hosszabb és fájdalmasabb lett volna a gyógyulásom !Köszönöm Barcza Rita! ❤

~°~

Gáspár Rita

Szeretném megosztani veletek a történetemet. Rendszeresen sportolok és egy nap azt éreztem, hogy fáj a combom, mintha meghúzódott volna. Nos ez a fájdalom nem múlt el, hiába nyújtottam, pihentettem. Voltam vele ortopédián, majd röntgen, ultrahang és minden negatív lett. A fájdalom pihentetésre jobb lett, terhelésre rosszabb...

Ekkor kaptam az ajánlatot Ritától, hogy megpróbál segíteni nekem. Örömmel elfogadtam és elmentem hozzá!

Nagyon jó döntés volt, mert már az az érzés amit akkor kaptam, amikor beléptem a lakás ajtaján elmondhatatlan! Illatok, hangok, fények... Már az első alkalom után érezhető eredményt tapasztaltam, de az utána kapott energia szinte tünetmentessé tett. Tudtam futni és tele lettem energiával. Sokkal jobb lett a közérzetem , a munkában is terhelhetőbb lettem . (Még megjegyzem, hogy volt olyan hogy annyira felszabadította az energia áramlását a testemben hogy a dobhártyám "majd kiszakadt" ! Jó érzés volt. : )Mindenkinek ajánlani tudom, mert Ő egy tündér!!! Köszönöm Ritus! ❤

~°~